Parraghnál is ügyesebben manőverezett a Kamara új elnöke, máris százmilliárdos tőkealapon ül
A VOSZ nélkül kötött alkut az MKIK Nagy Márton minisztériumával, így kizárólag rajta keresztül pályázhatnak a vállalkozók a tőkeprogramra.
A VOSZ nélkül kötött alkut az MKIK Nagy Márton minisztériumával, így kizárólag rajta keresztül pályázhatnak a vállalkozók a tőkeprogramra.
Barna Zsolt kinevezéséről a társaság decemberi közgyűlése dönthet.
December 31-i hatállyal mondott le az elnök-vezérigazgatói posztról.
Nevet és részben tulajdonost is váltott a Promid Consulting Kft., amelyet másfél éve Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke, valamint Antal Dénes és Márkus Balázs alapítottak
Lezárult az MKB szanálása, a bank mindent teljesített, amit az EU elvárt a 32 milliárd forintos állami támogatásért.
Az elnök-vezérigazgató korábban a részvények tíz százaléka felett rendelkezett.
A felcsúti polgármester vagyona 100 milliárd forinttal nőtt egy év alatt, az Index Simicska alá került, vagy mégsem, az MKB Bank pedig Matolcsyék alá, vagy mégsem. Az viszont biztos, hogy mahagóni borítás lesz a honvédségi vitorlásokban. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Egy éve még nem tervezte az MKB vezérigazgatójaként, hogy tulajdonosként is beszáll a bankba, most is az indiai tulajdonos értékesítési szándéka tette ezt időszerűvé – mondta Balog Ádám a portfolio.hu-nak adott interjúban.
Tavaly 15, idén fél év alatt 4 milliárdos veszteség az MKB Banknál, felmerült, hogy a kormány tőzsdére vinné a reményei szerint jövőre már profitot termelő bankot.
Nemzetközi tenderen adná el az állam az MKB Bank legalább 51 százalékát december végéig - idézte a Reuters beszámolóját a Portfolio.hu. Balog Ádám vezérigazgató szerint külföldi befektetőkre is számítanak, ez talán változás a korábbi tervekhez képest.
Az MKB Bank elnök-vezérigazgatói posztján folytatja munkáját a jegybank leköszönő alelnöke, Balog Ádám.
Hamarosan változás lehet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felső vezetésében, ha Balog Ádámnak sikerül beülnie az MKB Bank vezérigazgatói székébe – írta a Világgazdaság.
Balog Ádám szerint a nyár végére végeznek az államosított MKB átszervezésével. Fájdalmas változásokat vittek véghez a humán erőforrás szintjén és lefaragták a költségeket, most pedig a rossz eszközök leválasztása következik.